"Holocaust 101"

 

 

 

Ez az irat mint egy 'bevezetés a revizionizmusba' 1996 januárjának elsõ hetében készült el és a Zündel-oldalon (zundelsite) hozták nyilvánosságra. Egy másik web-oldallal, a nizkor oldallal, amelyet a "Holocaust Promotion Lobby" gondoz, folytatandó internet-vita kiindulópontjának volt szánva.

 

 

 

Ezt a vita megszûnt, amikor a Simon Wiesenthal Center arról tudomást szerzett és kiterjedt ellentámadásba kezdett. A New York Times 1996 január 10-i cikkét követõen 2000 levél ment az Internet-Service-Provider-hez és az egyetem elnökéhez azzal a céllal, hogy revizionista anyag ne kerülhessen az internetre.

 

 

 

Válaszként erre a cenzúrakísérletre ciberhely-újságírók világszerte úgy támogatták a Zündel-oldalt, hogy tükröket (mirror) tettek a Zündel-oldalra. Január közepétõl február közepéig az elektronikus dráma teljesen kibontakozott, mivel a legnevesebb egyetemeken is megjelentek a Zündel-tüköroldalak. Tudtunkkal még a távoli Ausztráliában is vannak Zündel-tüköroldalak.

 

 

 

A ciberhely tiltakozóakció következménye a 'Communications Decency Act' volt, amelyet bizonyos érdekcsoportok az US-kongresszusig vittek, és amelyet nemrégen három Philadelphiai bíró mint alkotmányellenest visszautasított.

 

 

 

Ez az ítélet e pillanatban meg van fellebbezve.

 

 

 

A harc a szólásszabadságért az interneten folytatódik.

 

 

 

Ernst Zündel válaszol:

 

 

 

Mielõtt az eredeti bemutatót elkezdeném, szeretnék néhány fontos pontra utalni nizkor részletes és kimerítõ összefoglalójában:

 

 

 

Nizkor engem a kanadai "Security Intelligence Review Committee"-t idézve gyûlöletirodalom kiadójanak nevez. Ez így nem helyes.

 

 

 

Kanadában gyûlöletirodalom kiadása bûntény, éppúgy mint a bankrablás vagy a gyerekek elleni erõszak. Ha engem valaki bankrablónak nevez, és én nem vagyok bankrabló, akkor azt rágalmazásnak nevezik. Ha engem gyerekek megrontójának neveznek, és én nem rontok meg gyerekeket, azt szintén rágalmazásnak nevezik.

 

 

 

Önök engem elektrónikus médiákban 'gyûlöletirodalom kiadójának' neveztek. Tehát megrágalmaztak.

 

 

 

40 éve élek és dolgozom Kanadában, és sohasem talált senki abban bûnösnek, hogy 'gyûlöletirodalmat' adtam volna ki vagy terjesztettem volna ebben az országban. Soha nem fogtak perbe amiatt, hogy 'gyûlöletirodalmat' adtam volna ki vagy terjesztettem volna Kanadában, pedig Kanadában vannak ún. 'gyûlölettörvények'.

 

 

 

Valójában jogi és rendõrségi határozatok értelmében alapos vizsgálat után kifejezetten felmentettek ez alól a vád alól. Ha lettek volna bizonyítékok, akkor vádlóim biztosan gondoskodtak volna arról, hogy perbe fogjanak és elítéljenek.

 

 

 

Azzal vádoltak, hogy hamis információkat terjesztek - egy könnyelmû vád, amellyel engem egy rosszindulatú zsidó asszony (és multimilliómosnõ) vádolt meg. A Kanadaiaknak ez összesen 6 millió dollárjába került- és miért? A Kanadai legfelsõbb bíróság végül úgy határozott, hogy a társadalmat kultúrális és szellemi sokrétûséggel lehet gazdagítani; ehhez tartoznak a történelemrõl és más dolgokról vallott népszerûtlen nézetek, amelyek bizonyos kisebbségeknek rossz érzéseket okoznak.

 

 

 

A következõkben nyolc pontban foglalom össze a "holokauszt"-revizionizmust. Elõbb el szeretném magyarázni, hogy mire gondolok akkor, amikor bizonyos személyekrõl vagy csoportokról összefoglalóan mint a "Holocaust Promotion Lobby"-ról beszélek.

 

 

 

Ezt a kifejezést álatalában arra használom, hogy azokat az embereket írjam le, akiknek személyes érdekük diktálja a holokauszt mítosz életbentartását, és akik politikailag is aktívak, hogy biztosak legyenek abban, hogy ez tényleg így történik.

 

 

 

A "Holocaust Promotion Lobby" egy összefoglaló szerkezet, rövidítésként gondoltam, hogy az emberi faj egy részét jelöljem meg vele, amely többségében, de nem kizárólag zsidókból áll, és amely magát sajátos és mérvadó szociális és politikai tulajdonságokkal a "holokauszt" nevû dogma fenntartásának és megerõsítésének áldozza.

 

 

 

A kifejezést az egyszerûség kedvéért használom, éppúgy, mint ahogy a "Flower-Power-Generation" egy örömöknek élõ fiatalok kultúráját jelzi vagy a "Jet Set" a gazdagokat.

 

 

 

Ráhagyom minden egyénre, legyen zsidó vagy nem az, hogy eldöntse, hogy ebbe a csoportba sorolandó-e.

 

 

 

A revizionisták a következõkben bemutatják a revizionizmus pillanatnyi állását. Az utolsó szó még nem esett; talán az akkor fog megtörténni, amikor több ember minden tudományos területrõl elkezd a sötét "holokauszt" témával foglalkozni és maga dönti el, hogy mi igaz és mi nem.

 

 

 

A következõk lényegének megértéséhez fontos tudnia az olvasónak, hogy azok után az évek után, amikor azt állították, hogy a revizionistákat válaszra sem kell méltatni és nem kell velük vitába szállni, Ez év (1996) elején egy komoly vita volt tervezve- legalábbis mi úgy gondoltuk.

 

 

 

Egy világot átfogó cenzúra szabadult ki, hogy ezt a vitát megakadályozza. Ezzel összefüggésben nizkor visszahúzódott a vitából amennyiben azt állítják, hogy vitáról soha nem volt szó, csak 'hiperlinkekrõl'. Sajnálatos, hogy a vita nem történt meg, de a sajnálkozáshoz most már késõ van. Mivel a vita nem zajlott le, de mivel mi megígértük, hogy az (ellen)érvekre válaszolunk, most azt fogjuk tenni.

 

 

 

A Revizionizmus mint szellemi megújhodási mozgalom világszerte mind több hívet talál. Az emberek elkezdenek kérdéseket föltenni a holokausztról. Ezek a kérdések kényelmetlenek. A "Holocaust Promotion Lobby" nem tudja többé a VALÓSÁG iránt föltámadt érdeklõdést egyszerûen azzal ignorálni, hogy 'antiszemitizmusról' beszél.

 

 

 

A revizionista állításokat nyolc különbözõ csoportba lehet foglalni. Ezek:

 

 

 

1. A revizionisták állítása: A holokauszt hasznot hozó háború utáni propaganda, amely szisztematikus és alattomos kampányként kezdõdött a II. világháború alatt, mint a finánctõke stratégiája, csapatösszevonásra és arra, hogy a világot, elsõsorban Amerikát egy háborúba bevonja, amely valójában testvérharc volt.

 

 

 

Ennek a propagandának az volt az alapelve: "Csináljunk magunknak egy ellenséget, hogy legyõzzük azt az ellenséget."

 

 

 

Hogy érték ezt el? Régimódi, kipróbált módszerekkel.

 

 

 

Az ellenség állítólagos gonosztetteirõl szóló ügyesen kiagyalt propaganda régi dolog. Hatásos pszichológiai fegyver, amelyet rendszeresen használnak arra, hogy a saját csapatokat föllelkesítsék, mivel azok így azt hiszik, hogy egy igaz és hazafias ügy érdekében harcolnak. Az ellenséget szisztematikus rémtörténetek segítségével ördögként ábrázolják. A médiák újra és újra elismétlik, hogy milyen kegyetlen és ördögi az ellenség.

 

 

 

A szövetségesek ezt a taktikát bõségesen használták. Erre egy bizonyíték: 1944 február 29-én a brit információsminiszter a következõ jegyzéket küldte a brit klérushoz és a BBC-hez:

 

 

 

Uraim,

 

 

 

A minisztérium utasítására a következõ körlevelet írom Önöknek:

 

 

 

Sokszor a jó polgár és keresztény kötelessége az egyik szemét behunyni szövetségeseink sajátságainak láttán.

 

 

 

De eljön az idõ, amikor az ilyen sajátságokat, annak ellenére, hogy azokat nyilvánosan tagadják, figyelembe kell venni, és ha kívánják tõlünk, cselekedni kell.

 

 

 

Ismerjük az oroszországi bolsevik diktátor uralkodási módszereit például a miniszterelnök által nyilvánosságra hozott papírokból és az õ beszédeibõl. Tudjuk, hogy hogy viselkedett a Vörös Hadsereg 1920-ban Lengyelországban és hogyan nemrégiben Finnországban, Észtországban, Lettországban, Galíciában és Besszarábiában.

 

 

 

Ezért szem elõtt kell tartanunk, hogy hogyan fog a Vörös Hadsereg minden bizonnyal viselkedni amikor Középeurópát beveszi. Ha nem teszünk megelõzõ lépéseket, az elkövetkezõ nyilvánvalóan elkerülhetetlen rémtettek országunkban a közvéleményt rendkívül meg fogják terhelni.

 

 

 

Nem tudjuk a bolsevikokat megváltoztatni, de a tõlünk telhetõ legjobbat akarjuk adni ahhoz, hogy õket - és sajátmagunkat - az õ tetteik következményeitõl megvédjük. Az utóbbi negyed évszázad leleplezései következtében egyszerû tagadás nem fog meggyõzõen hangzani. Az egyetlen alternatíva, a nyilvánosság figyelmét az egész dologról elvonni.

 

 

 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb figyelemelvonás az ellenségre irányított rémtettek propagandája. Sajnos a nyilvánosság ma már nem olyan könnyen befolyásolható, mint a 'hullagyárak', a 'feldarabolt belga csecsemõk' vagy a 'keresztre feszített kanadai katonák' idején.

 

 

 

Ezért kérjük az önök együttmûködését a figyelem elvonására a Vörös Hadsereg tetteirõl, amennyiben Önök a németek és japánok elleni vádakat támogatják. Ezeket a minisztérium adta ki eddig is és fogja a jövõben is kiadni.

 

 

 

Ha önök kinyilvánitjak az ezekbe vetett hitüket, akkor másokat is meg tudnak gyõzni.

 

 

 

Az önök alázatos szolgája H. Hewet, Segédtitkár.

 

 

 

A következõ utóirat volt mellékelve:

 

 

 

A minisztérium nem tud semmiféle levelezést folytatni, mivel ez az eszmecsere csak válogatott személyek elõtt leplezhetõ le. (Rozek, Edward J., Allied Wartime Diplomacy: A Pattern in Poland, John Wiley and Sons, NY. 209-210 oldal)

 

 

 

Ez az irat meglepõ. Ez a levél elégséges annak a bizonyítására, hogy a szövetségesek a II. vh. alatt rémpropagandát folytattak a hitleri Németország ellen, hogy a saját lakosságuk figyelmét elvonják azoktól a szörnyûségektõl, amelyeket elsõsorban, de nem kizárólag a Vörös Hadseregbeli 'bajtársaik' követtek el Európa megszállása közben, amikor Hitler háborúja befejezõdött.

 

 

 

Figyelje meg, hogy ebben e levélben nincs szó arról, hogy embereket elgázosítanak. Miért nem? Mert az ostoba rémpropaganda megint más dolog.

 

 

 

A 'gázkamra' - állítást röviden elkezdték propagandakísérletként terjeszteni, de gyorsan elutasították mint túl 'hihetetlent'. Ha rémtörténetek annyire visszataszítóak, gusztustalanok és hihetetlenek, hogy gondolkozó, érzõ emberek azokat nem nyelik csak úgy le, akkor egy hadseregvezetõségnek nem érdeke, hogy ilyenekkel menjen házalni.

 

 

 

A 'gázkamra'-állítással eredetileg ez volt az helyzet.

 

 

 

Valójában a brit információsminisztérium elõször a brit papságot kérte arra, hogy terjessze azt a 'gázkamra'-történetet, amelyet a minisztérium hozott volna forgalomba. (Rozek, Edward J., Allied Wartime Diplomacy, 108-110 oldal, John Wiley and Sons, New York). De ez elejétõl fogva problematikusnak és elhitethetetlennek tûnt és ezért rögtön visszavonták és mint potenciális stratégiai hibát (önleleplezést) visszautasították.

 

 

 

Kevésbé sokat nyomó 'bûntények', amelyeket elfogadott a lakosság, életben maradtak egy ideig és sikeresek voltak, mind az elsõ mind a második világháború alatt, hosszabb-rövidebb ideig.

 

 

 

Például sokan a régebbi generációkból mind Európában mind Amerikában élénken emlékeznek a megdöbbentõ szövetséges propagandára az elsõ világháború idejébõl: 'hulla- szappangyárak', a belga csecsemõk levágott kezei' vagy a 'keresztre feszített kanadai katonák'-ra. Mindezekrõl a törtenetekrõl kiderült hogy hazugságok és ezek némelyike miatt az I. vh után diplomaták bocsánatot is kértek a németektõl.

 

 

 

Néhányan még emlékeznek az akkori New York állami kormányzó 1917-18 (!) hihetelen hisztérikus állításaira, hogy a németek 'zsidók millióit megölték'.

 

 

 

Még tipikusabb volt az állítás a '... hat millióról'! (Glynn, Martin, The Crucifixion of the Jews Must Stop, The American Hebrew, 1920 október 31-én.).

 

 

 

Mint látják, a 'hat milliós' történet régi. Nagyon régi.

 

 

 

Már azelõtt is nyilvánosságra hozták. Egy nemrég megjelent könyvben: "Keystone of the New World Order: The Holocaust Dogma of Judaism,", az író, Ben Weintraub elmondja, hogy a hatos számnak valójában misztikus jelentése van, mert kabbalai forrásokon alapul.

 

 

 

Sajnos a mai könnyen hívõ, szisztematikusan hibásan fölnevelt népesség és a korrupt sajtó gátlástalan agymosása együttesen a hazugságot az évtizedek során úgy terjesztette, ahogy az ma el van terjedve. Az I. vh. idején még nem voltak elekrtonikus médiák. A II. vh. után ez a praktikus találmány kiszabadult és a német nép ellen lett felhasználva.

 

 

 

A masszív politikai támadás a 'Holokauszt' c. TV. sorozattal indult meg, melyet világszerte kb. 100 millió ember látott. A következõ a 'Schindler listája' volt. Más publikációk ezrei is napvilágot láttak, amelyek ugyan messze nem voltak ilyen rosszindulatúak, de végsõ soron romboló hatásúak.

 

 

 

Legyünk egyvalamivel tisztában: Senkinek sem lettek volna gátlásai, a gázosítások történetét a háború alatt bevetni- ha az hihetõ lett volna. De még a háború alatt is tudták a szövetségesek vezetõi mint Churchill és Roosevelt éppúgy mint a katolikusok, az akkori pápa, XI. Piusz, a titkosszolgálatoktól, a helyi kémektõl, a sok táborban rádióadóval rendelkezõ táborlakóktól, (mint a tábori katonák, tábori papok, azok közt olyanok, akiknek a helyi katonai, rendõri és egyéb tábori személyzet meggyónt), hogy *nem* volt a táborokban szervezett tömeggyilkosság elgázosítással vagy egyéb módszerekkel.

 

 

 

Honnan tudták?

 

 

 

A szövetségesek vezetõinek részletes légifelderítõ fényképei voltak, akik a cionista agitátorok, mint pl. Stephen Wise rabbi hisztérikus vádjait nem támasztották alá. Az egyszerûen nem volt igaz. Embereket nem gázosítottak el- csak tetveket. A történet olyan volt, mint egy sajt, aminek nagyon sok lyuka van. És problematikusnak tekintették.

 

 

 

Következésképpen a szövetséges vezetés minden utalást a 'gázkamrákra' eltávolított a háborús rémtettekrõl szóló propagandájából, sõt a diplomáciai közleményekbõl is, mert nem voltak rá bizonyítékaik. (Allied Diplomacy in Wartime, Samisdat Resource Book, 108-110 oldal).

 

 

 

1943 augusztusában a szövetségesek elhatározták egy nyilatkozatban amelyet nyilvánosságra is hoztak, hogy a 'gázkamra' vádat nem használják a nácik ellen, mivel 'nincs elég bizonyíték arra, amely a gázkamrákban történõ gyilkosságok vádját igazolná.' (Foreign Relations of the United States Diplomatic Papers, 1943. Samisdat Resource Book)

 

 

 

A szövetségesek és a pápa nem kellett hogy vitassák azt, ami nem történt meg - kivéve a cionisták beteg agyában, akik 'áldozati' helyzetüket lovagolták meg - azért, hogy Izrael államot a háború után megalapítsák és a háború utáni politikai elõnyökért (beleértve a magas összegû német jóvátételi fizetéseket), amelyhez szükségük volt a zsidókon elkövetett népgyilkosság vádjára.

 

 

 

Ahogy még pontosabban szó lesz róla, a nürnbergi háborús bûnösségi perek is ezen a vádon alapultak. A cionistáknak egy ítélet kellett ahhoz, hogy a bûnösségi pénzt kihúzzák a szövetségesek által kinevezett kormányból.

2. A revizionisták második állítása: Nincs rá bizonyíték, hogy a holokauszt, amelyet a holokausztot támogató bizottság (Holocaust Promotion Lobby) és a rendkívül politikus Hollywoodi filmipar bemutat, valóban létezett.

 

 

 

A revizionisták nem állítják, hogy a zsidók nem szenvedtek. Nem vitatják, hogy a zsidók Németországban tényleg nem voltak kívánatosak és hogy az állam politikájának egyik irányvonala volt, õket mint káros 'parazita' népet elûzni.

 

 

 

Teljesen igaz, hogy zsidókat börtönbe zárták és gyakran kegyetlenül bántak velük. Ellenségként tekintették õket éppúgy, mint ahogy ma a nácikat a felülrõl diktált közvélemény ellenségnek tekinti.

 

 

 

A revizionisták azt állítják, hogy nem volt olyan állampolitikai irányzat, amely zsidókon vagy más nemkívánt kisebbségeken elkövetett gyilkosságot követelt volna.

 

 

 

A szövetségesek a nemzeti szocialista rendszer 26 000 tisztviselõjét kérdezték ki közvetlen miután Németország elvesztette a háborút, egymástól függetlenül, mindig ugyanazokat a kérdéseket intézve hozzájuk. Lehet, hogy némelyikük úgy gondolta, hogy a saját javára hazudik, ha másokat befeketít. De: egyetlenegy német tisztviselõ sem jelentette, hogy tudott volna ilyen programról. Mind azt mondta, hogy elõször a szövetségesektõl hallott ilyenrõl a háború után.

 

 

 

Most térjünk a tárgyra, honnan is származik a tömeggyilkosság története - Rudolf Höß vallomásából.

 

 

 

Ez a vallomás egy nagyon 'terhelõ' irat. Minden baj arra vezethetõ vissza. A történet háttere:

 

 

 

Rudolf Höß Auschwitz táborparancsnoka volt. Ebben a sokat használt és idézett dokumentumban a nürnbergi perek során a leghihetetlenebb dolgokat 'vallotta be'. Hogy ez hogyan történt, arrol a Zündelsite vezércikke, "Nuremberg: The Crime that Will Not Die" informál. Érdemes elolvasni.

 

 

 

Sok német tett Nürnbergben és máshol, ahol 'háborús bûnök' miatt törvény elé citálták õket, vallották, hogy kényszerre vagy parancsra brutális cselekedeteket hajtottak végre. Iratok, tanúvallomások, akár eskû alatt tett vallomások, amelyeket Nürnbergben és másutt használtak, gyakran testi és lelki kínzás hatása alatt jöttek létre.

 

 

 

Azt bizonyítandó, hogy elfogott németeket a szövetségesek kínoztak, olvassák el a "Legions of Death" c. könyvet Rupert Butler-tól, egy angol írótól, aki leírja, hogy hogyan verték és napokig alkohollal kábították el Rudolf Höß-t, mielõtt az híres 'vallomását aláírta, amelyben 'bevallotta', hogy két és fél millió embert ölt meg Auschwitzban gázkamrákban.

 

 

 

Legyen alég itt megemlítenünk, hogy az az ún. 'vallomás' angolul íródott, és hogy Höß nem tudott angolul beszélni, sõt nem is értett angolul. (Butler, Rupert, Legions of Death, Hamlyn Paperbacks, Great Britain, 1983, pp 10-12)

 

 

 

Julius Streicher, egy másik német vádlottat úgy megkínozták, hogy hallóképességének 40%-át elvesztette. Meztelenül zárták egy fûtetlen cellába, a WC-bõl kellett innia, és az õrök egy bottal nyomták szét a fogait, hogy a szájába köphessenek (és vizelhessenek -a fordító) ("Streicher Opens His Case", London Times, 27. April 1946)

 

 

 

Ezt az információt késõbb eltávolították a nürnbergi per irataiból a bíróság elnökének egyetértésével, ebbe a 'védelem' ügyvédje is beleegyezett.

 

 

 

További forrás a Simpson van Rhoden- Vizsgálóbizottság, amely az US-vallatótisztviselõk módszereit a Malmedy-Dachaui perek alatt fedte fel. Ez a bizottság rossz bánásmódról, kínzásról, látszatperekrõl, ütlegelésrõl, 'hooding' (csuklyázás), stb., hogy vallomásokat zsaroljanak ki a vádlottakból. (The Progressive, írta Edward L. Van Rhoden bíró 1949 februárjában, címe: Amerikai rémtettek Németországban)

 

 

 

Egy példa arra, hogy általában hogy tettek 'vallomásokra' szert:

 

 

 

A dachaui US-törvényszék vallatói a következõ módszerekkel kenyszerítettek ki vallomásokat:

 

 

 

"Brutális ütések és rúgások. Fogak kiütése, az állkapoccsont eltörése. Látszatperek. Magánzárka. Papnak felöltözött vallató. Nagyon kevés élelem. Kapcsolatok megvonása. Büntetlenség ígérete. (megjegyzés: Ha az áldozat rabtársakat meggyõzött arról, hogy valljanak a per alkalmával)... A megvizsgált 139 esetben 2 eset kivételével mindegyiknek úgy megrugdosták a heréjét, hogy az gyógyíthatatlanul megsérült. (Valóban 6 millióan haltak meg? Az Ernst Zündel elleni perben használt bizonyítékokról való jelentés, Barbara Kulaszka, 44-45. oldal)

 

 

 

Harlan Fiske Stone, az US törvényszéki elnök a következõt mondta a nürnbergi perek és a fõvádló Jackson tevékenységét illetõen ( Viking Press, "Harlan Fiske Stone:a törvény oszlopai")

 

 

 

"Jackson azért van Nürnbergben, hogy a lincs-elõadását megtartsa."- mondta. "Semmi kifogásom az ellen, ahogy a nácikkal bánik, de gyûlölöm azt, hogy úgy tesz, mintha egy törvényszék elnöke lenne és általános törvények szerint intézkedne."

 

 

 

Ez a csalás nekem kissé túl álszent ahhoz, hogy összeegyeztethetõ legyen az én régimódi elképzeléseimmel." (Mason, Thomas, Harlan Fiske Stone: A jog pillére, Alpheus The Viking Press, 746 o.)

 

 

 

Egy vád még nem tény. Egy vezércikk még nem tény. Egy megkínzott rab, aki 'vallomást' tesz, nem tud szavaiból tényeket csinálni.

 

 

 

Egy 'jól dokumentált' bûntényre egy másik példa:

 

 

 

Németeket vádoltak Nürnbergben azzal, hogy 15 000 lengyel elit-tisztet Katynban megöltek. Hét német tisztet és katonát végeztek ki az oroszok egy per után, amelyben a sztálini vádlók 4000 hiteles vallomást és 'tanúk' és 'szakértõk' tucatjait vonultatták föl.

 

 

 

Mihail Gorbacsov 1989-ben nyilvánosan bevallotta, hogy a tömeggyilkosság Sztálinék mûve volt. Nem a németek, hanem Amerika szövetségese, Sztálin Joseph rendelte el a gyilkosságokat!

 

 

 

Amikor Thomas T. Johnson bíró a Kaliforniai legfelsõbb bíróságtól és Thomas Bíró a Torontói szövetségi bíróságtól a holokausztot törvény szerint tudomásul vették, akkor az 'jól dokumentált anyag' alapján történt, amelyet szövetséges kinzólegények préseltek ki áldozataikból.

 

 

 

Milyen bizonyíték ez? Az USA vagy Kanada egyetlen törvényszéke elõtt sem lenne elfogadható.

 

 

 

Nürnbergben és sok azt követõ ún. 'náci háborús bûnözési' perben ezek a módszerek általánosan el voltak fogadva. Az uralkodók politikai eszközeként 'fogadták el' õket.

3. A revizionisták állítása: A holokauszt áldozatainak számát felelõtlenül eltúlozták.

 

 

 

A zsidó veszteségek körüli számháború valóban bosszantó. Sok különbözõ nemzetiségû ember tûnt el vagy halt meg a háború alatt. Sorsukról semmit nem tudunk. Némelyikük a tönkrebombázott német városok romjai alatt halt meg, a ledõlt házak romjai alatt; mások a tûztengerben haltak meg, mások az orosz Gulagon a háború után.

 

 

 

Nem fair és nem korrekt azt állítani - ahogy azt sokan teszik, hogy: ha valakinek a sorsa nem tisztázható, akkor az egy népgyilkosság áldozata let, sõt, ami még rosszabb, azt elgázosították.

 

 

 

Valójában a 'holokauszt' a legjobb példa a " ...Halálra és megsemmisülésre, a túlélõk millióinak elbeszélése alapján."

 

 

 

Nem gyanús ez Önnek?

 

 

 

A médiák állandóan 'túlélõk' szervezeteirõl beszélnek, amelyek a világ minden országában léteznek, Torontótól Johannesburgig, Rio de Janeirótól Los Angelesig.

 

 

 

Talán elég, ha itt megemlítjük, hogy a németek több mint 4.3 millió embernek adtak nyugdíjat és más jóvátételt, a kedvezményezettek 40%-a Izraelben él(t), a többi, szintén zsidó származású a világ más részein él.

 

 

 

Ha olyan sok zsidó halt meg a németek keze által, akkor honnan van ez a sok túlélõ?

 

 

 

A 'holokauszt' hirdetõi Jacob Robinsont gyakran 'történésznek' vagy 'nemzetközi jogásznak' nevezték és rá hivatkoztak mint megbízható forrásra a zsidók sorsát illetõen.

 

 

 

Jacob Robinson valójában egy ravasz keleteurópai zsidó zugügyvéd, aki egy ördögi tervet gondolt ki: Ô volt a nürnbergi perek 'forradalmi elvének' feltalálója a német vezetõk ellen és a német jóvátételi fizetések kitalálója.

 

 

 

Egy idézet Nahum Goldmanntól, a zsidó világkongresszus volt elnökétõl:

 

 

 

"Találkozásaimtól a koncentrációstáborok túlélõivel a felszabadítás után eltekintve csak hivatalosan tértem vissza Németországba, hogy Adenauer kancellárral találkozzak és a jóvátételrõl tárgyaljak vele. Ezek a jóvátételi fizetések rendkívüli újítást jelentenek a nemzetközi törvénykezésben.

 

 

 

Eddig a háborút elvesztõ ország a gyõztesnek fizetett kárpótlást, és az országok és kormányok közötti ügy volt. Most, a történelemben elõször köteleznek egy nemzetet arra, hogy vagy egyéneknek vagy Izrael államnak fizessen jóvátételt, Izraelnek, amely Hitler bûnözése idején még nem létezett jogilag. Meg kell vallanom, hogy az ötlet nem tõlem származik.

 

 

 

A háború idején a Zsidó Világkongresszus (JWC) New Yorkban egy intézetet alapított zsidó ügyek intézésére (ma a fõhadiszállás Londonban van). A vezetõi két litván zsidó ügyvéd, Jacob és Nehemiah Robinson voltak. Az õ segítségükkel dolgozott az intézet két teljesen forradalmi ötletet: A nürnbergi tribunált és a német jóvátételi fizetéseket. (Nahum Goldmann, A zsidó paradox, Grosset & Dunlap, 1978, 122 oldal)

 

 

 

Adjon kettõt és kettõt össze.

 

 

 

A kárpótlási fizetés összege az áldozatok számán alapul - kb. úgy, mint az az összeg, amelyet egy repülõgép lezuhanása és kiégése után egy biztosítótársaságtól követelnek.Nem titok, hogy megéri a számokat megnövelni.

 

 

 

Képzeljen most el egy biztosítótársaságot, amelynek fizetnie kell egy lezuhanási katasztófa után, amelynél valószínû, hogy pár családtag meghalt. Ha a biztosítótársaságnak nem engedik meg, hogy fontos okmányokat ellenõrizzen. (pl.: ki volt tulajdonképpen az utaslistán?), akkor nem kell nagy ész ahhoz, hogy elképzeljük, hogy hirtelen egy-két nemlétezõ rokon is feltûnhet mint áldozat, és hogy így a biztosítótársaságot becsaphatják. Végül is történt ilyen már néhány biztosítótársasággal.

 

 

 

Hogy a régi nótát, a Wannsee-Konferencia protokollját (1942 január 20-án), amelyben a nácik állítólagos tervei az 'Európai zsidók megsemmisítésérõl' vannak vázolva, elõállítsák, ahhoz már kell egy bizonyos arcátlanság. Még a zsidó holokauszt-szakértõ, Yehuda Bauer a Jeruzsálemi Héber Egyetemrõl is azt mondta, hogy ott egy találkozót tartottak és nem konferenciát, és hogy kevés abból, amit ott elterveztek lett késõbb részleteiben kivitelezve.

 

 

 

Még egyszer az egész idézet a Kanadai Zsidó Hírekbõl 1992 január 30-án a 'Wannsee konferencia jelentõsége vitatott' címmel:

 

 

 

"A nyilvánosság újra és újra ismétli azt az értelmetlen történetet, hogy a Wannsee-konferencián a zsidók kiirtását határozták el.Wannsee csak egy fok volt a tömeggyilkosság felé való fejlõdésben." (Canadian Jewish News, 1992 január 30. )

 

 

 

Az 1989 november 12-i New York Times megjelenése után még azt fûzte hozzá Bauer, hogy nem akarja a holokauszt- tagadók malmára hajtani a vizet: "Tudja, õk is tudnak számolni..." (Auschwitz Revisionism: Egy izraeli tudós esete, NYT, 1989 nov. 12 )

 

 

 

Ezt tették a revizionisták és fogják a jövõben is tenni.

 

 

 

Ezzel 'csökkentették le' a holokausztot.Nézzük pl. Auschwitzot.A következõ leírás Dr. Faurisson 1995 december 10-én elõállított összefoglalóján alapul:

 

 

 

Ezen a grafikán a leghosszabb oszlop 9 millió személyt jelképez, a legkisebb pedig 630 000 - 710 000 jelképez, akik közül vlószínûleg 470 000 - 550 000 volt zsidó. A teljes adatokat a számokról és a forrásokról Dr. Faurisson okmányában van, A. függelék).

 

 

 

Az auschwitzi áldozatok állandóan csökkenõ száma a kritikus olvasót - azokat, akik józan paraszti ésszel olvasnak a témáról- el kell hogy gondolkodtassa. Yehuda Bauer, a zsidó holokauszt-tudós 1989 novemberi cikkében bevallja, hogy a 4 milliós szám hamis.Az Auschwitzi-áldozatok számának erõteljes manipulálását kommentálta, amelyet részben cionistáktól, részben kommunista hazug propagandistáktól erednek.(Auschwitz Revisionism: An Israeli Scholar's Case. New York Times, 12. November 1989)

 

 

 

Hadd említsük meg itt a Vöröskeresztet is. Ez az ún. 'humanista' szervezet sokat tett azért, hogy a számok olyan megbízhatatlanok.

 

 

 

A Vöröskereszt a háború alatt de különösen utána szégyenteljes szerepet játszott az állítólagos 'naci-rémtett' -történetek és statisztikák kapcsán. (Lásd Charles Biedermann eskü alatti tanúvallomását a Zündel-per alatt. Valóban 6 millióan haltak meg? - vallomások és bizonyítékok a kanadai 'hazugság'-perben Ernst Zündel ellen- 1988, összeállította Barbara Kulaszka, 80-84. oldal, nagyon érdekes olvasmány).

 

 

 

Itt csak két kivonatot szeretnék ebbõl a tanúvallomásból idézni.(Barbara Kulaszka fent említett könyvébõl):

 

 

 

"A bonni egyezmény alapján csak a volt üldözöttek és azok leszármazottai tekinthetnek bele az iratokba, mivel azok mind személyes adatokat tartalmaznak, és így nem lehet õket nyilvánosságra hozni (11-2497, 2498). A bonni egyezmény kimondja, hogy az archív csak a volt üldözöttek és azok leszármazottai érdekében értékelhetõ ki.(12-2676). Az egyetlen kivétel ez alól a szabály alól az, hogy a tíz, ellenõrzõ feladatokat ellátó szövetséges állam kormányai képviselõinek joga van az iratokba való betekintésre.(11-2497). Bármelyik betekintési folyamodványt a fenti tíz állam egyikétõl az ITS (International Tracing System - Keresõszolgálat) igazgatója vizsgál meg. Ha az õ véleménye szerint a folyamodvány nem indokolt, akkor azt végsõ döntésre a nemzetközi bizottság elé terjeszti. Nem tudott olyan esetre visszaemlékezni, hogy egy izraeli kérést visszautasítottak volna. (12-2711)."

 

 

 

Más szavakkal, Izrael megnézheti az adatokat, de német kutatók és történészek nem. Revizionisták sem. Ernst Zündel sem. De Wiesenthal úr valószínûleg megnézheti azokat.

 

 

 

Továbbá így foglalja Barbara Kulaszka össze:

 

 

 

Biedermann igazolta, hogy az 1983 december 31-i álláspont szerint azoknak halálos áldozatoknak a száma, akiket a jegyzõhivatal és más hivatalok följegyeztek, 373 468 volt. (11-2515). Ez a szám azoknak a halálozási anyakönyvi kivanatoknak a számából tevõdik össze, amelyeket folyamodvány alapján állítottak ki és a jegyzõhivatal szerint azok a halálesetek listáján alapul, amelyeket a nácik a háború alatt vezettek a táborokban (11-2516, 2517).

 

 

 

Biedermann bevallotta, hogy az ITS akkori igazgatója, Albert de Cocatrix egy megbeszélésen, amelyet egy nemzetközi bizottság tartott a koncentrációstáborokról egy beszédet tartott, amelyben megemlítette, hogy az 1976 1983 december 31 álláspont szerint a jegyzõhivatal összesen 357 190 személy nevét jegyezte föl, akik koncentrációstáborban haltak meg. Biedermann megerõsítette, hogy ezek a számok tulajdonképpen az ITS-tõl származnak (12-2640 bis 2646). Hangsúlyozta, hogy ezek a számok folyamodványokon nyugszanak. Azaz, ha egy egész család meghalt, akkor nem maradt volna senki, aki a halálozási okiratért folyamodik. Másodszor az ITS-nek a 22 koncentrációstábor közül csak kettõbõl vannak meg a teljes adatai. A többibõl csak töredékes adatai vannak vagy semmilyen adatai sincsenek. Tehát ha valaki egy személyrõl adatokat kérne, aki állítólag ezen táborok egyikében halt meg, akkor az ITSnél nincsenek meg az adatok, amelyek a jegyzõhivatalnál egy folyamodványt a halálozási anyakönyvi kivanatra indokolnának.

 

 

 

Valójában a dolog nevetségesen egyszerû. A jóvátételi követelésekkel járó számjátékot már holnap az akták közé lehetne tenni.

 

 

 

A Vöröskeresztnek az arolseni keresõszolgálata révén, amelyet Charles Biedermann vezet, fontos információi vannak minden táborlakóról, aki valaha is német hadifogolytáborban vagy koncentrációstáborban volt. Ez a 14 millió információtöredék a modern számítógéptechnika segítségével beszkennelhetõ, átszûrhetõ, analizálható, kategorizálható és átvizsgálható lenne. Rövid idõn belül nyilvánosságra lehetne hozni az információt, amely a hibás használatnak, a hamisításnak, a kitalálásnak és a félreértelmezésnek a 'náci áldozatok' állítólagos és valóságos számát illetõen végre elejét venné.

 

 

 

A német kormány megvizsgálhatná a tábori iratokat - ezt már 50 éve meg kellett volna tennie. Miért nem teszik? Kézenfekvõ magyarázat, hogy akkor az egész világon nyilvánvaló lenne, hogy jogosulatlanok jóvátételt követeltek és hogy már régóta milliárdokat fizettetnek és szednek be csaló módon.

 

 

 

Az arolseni keresõszolgálat némely levele képed ad róla, hogy az ottani archivumokban mi minden van elrakva. Mert a Vöröskereszt a tíz-nemzet-szerzõdést elfogadta, és a második világháborúnak ezt az ijesztõ de fontos örökségét kezeli, készséges bûntársa lett annak a törekvésnek, amelynek célja a kutatást akadályozni és történelmi tényeket elhallgatni.

 

 

 

Bizonyított, hogy én úgy nyilatkoztam, hogy a Vöröskereszt az emberi történelem egyik legszomorúbb fejezetének becsületes kivizsgálását tudatosan megnehezíti. Ha a Vöröskeresztnek ez a jogos kritika nem tetszik, akkor nem kellene a valóságot az elõl a nyilvánosság elõl elrejtenie, amely valódi válaszokat keres.

4. A revizionisták állítása: A Harmadik Birodalom hivatalos politikája a zsidókkal szemben a kivándorlás volt és nem a megsemmisítés.

 

 

 

Igaz az, hogy Hitler a zsidókat a német nép 'befolyási övezetébõl' el akarta távolítani. Az ország háborúban állt- olyan háborúban, amelyrõl sokan úgy látták, hogy abba nemzetközi zsidó bankárok heccelték bele a résztvevõket . A zsidóságról úgy gondolták, hogy 'bomlaszt', nemcsak gazdaságilag hanem fajilag és kultúrálisan is.

 

 

 

Akkoriban a 'parizita' szót használták. (Amerikában egy nemzeti szocialistát sokszor "scum bag"-nak neveznek, amely szabadon fordítva egy darab szemetet jelent. Ha meg akarják látni, hogy hogy néz ki ma a nemkívánt egyének üldözése és démonizálása, akkor nézzék meg: http://www.web.apc.org/~ara/zundel_r.gif ).

 

 

 

Hitler Németországa abban a követelésében szilárd volt, hogy a zsidókat ne ismerje el mint Németország egy részét, mert õk egy etnikailag egységes társadalom létrehozására nézve, ahogy azt Hitler kivánta, károsnak tûntek. A vezér nem akarta a zsidókat a látterében megtûrni. Nem kedvelte õket.

 

 

 

De itt vége a történetnek. Meglepõ, hogy Talmudi szócsavarások és tekerések még mindig néhány embert odáig visznek, hogy az 'áttelepítést' és 'evakuálást' hirtelen a 'kiirtás' kódszavának tartják.

 

 

 

Mindezt a Zündel perek részletesen megtárgyalták és örökre a per aktái közé tették! Egy egyszerû kutatás ebben az irányban megspórolt volna nizkornak sok fölösleges fáradságot.

 

 

 

Hogy pontosabb legyek: A két Torontói Zündel per kapcsán Himmler poseni beszéde hosszas analízis tárgya volt. Pontos részleteket szállitottak német politikatudós, Udo Walendy és Dr. Robert Faurisson nyilatkozatai, továbbá Browning, a brit történész, David Irving és Mark Weber nyilatkozata a második perben 1988-ban. (Lásd Barbara Kulaszka könyvét).

 

 

 

A Holocaust Promotion Lobby újra meg újra azoknak olvasóknak a naivitására számít, akik nem vizsgálják meg a tényeket és elhiszik, hogy az 'áttelepítést' és 'evakuálást' m ásként értelmezték.

5. A revizionisták állítása: Egyetlen iratot sem találtak Hitler aláírásával, amely a zsidók kiirtását rendelte volna el.

 

 

 

Örvendetes fejlõdés, hogy a Holocaust Promotion Lobby elismeri, hogy tényleg nem volt egy vezéri parancs sem, amely a zsidók meggyilkolását rendelte volna el. A revizionisták saját érdemüknek tekintik, hogy ez a megállapítás ma általánosan elismertté lett.

 

 

 

Az 1988-as Zündel pernél a védõügyvéd, Douglas Christie, a következõ fóliát tette a vetítõgépre:

 

 

 

A zsidók állítólagos kiirtása.

 

 

 

Nincs rá parancs Nincs rá terv Nincs rá költségvetés Nincs rá fegyver (Egy szakértõ sem mondta ki: Ez volt az a gázkamra, amelyben embereket öltek meg) Nincsenek hullák (Nincs boncolási adat, amely azt mondaná, hogy ez egy olyan ember teste, akit mérgezõ gázzal öltek meg.)

 

 

 

... erre az állítólagos tömeges kiirtási akcióra!

 

 

 

Hogy egy ilyen parancs létezett, azt évtizedekig állították és sok ember hisz még ma is benne. Dr. Raul Hilberg, ismert mint a 'holokauszt pápája´, mert õ írta az 'Európai zsidók kiirtása' c. könyvet (gyakran nevezik holokauszt-bibliának), akit sokan mint a holokauszt-kérdések elsõszámú szakértõjeként tisztelik, végülis saját álláspontját egy kissé közelebb hozta a tényekhez, hála a revizionisták fáradozásának:

 

 

 

'Az Európai zsidók kiirtása' c könyvének 1961-es kiadásaban azt írja, hogy Hitlernek két ilyen parancsa volt. (Hilberg, Raul, The Destruction of the European Jews, Quadrangel, Chicago, 177. oldal)

 

 

 

Az 1985-os Zündel perben még mindig az volt a véleménye, hogy voltak ilyen parancsok. Nem fogja 1961-ben írt könyvét kijavítani.(Barbara Kulaszka, 1988, 851-852 oldal).

 

 

 

Röviddel a perbeli nyilatkozata után az 1985-ben megjelent kiadásból eltávolított minden utalást a Hitleri parancsra. (Raul Hilberg, "Az Európai zsidók kiirtása", Holmes & Meyer, New York 1985, 402 o., Valóban 6 millióan haltak meg? Barbara Kulaszka, 112-113 oldal).

 

 

 

Ebben az új kiadásban a Hitler parancsra egy lábjegyzet utal a következõ szöveggel:

 

 

 

"Így nem egy bizonyos tervet viteleztek ki, hanem egy bizonyos lelki tartás állt elõ -egy megfoghatatlan megegyezés, amelyet egy szétágazó bürokrácia vitt tovább." (Valóban 6 millióan haltak meg? Barbara Kulaszka, 112-113 oldal).

 

 

 

"Ez azt is jelenti, hogy bólogattak és egymásnak kacsintottak?" kérdezte Zündel védõje, Douglas Christie az 1988-as perben. Mi hagyjuk, hogy az olvasó tippeljen.

 

 

 

A nácik tényleg egymás fülébe súgták, hogy hogy kell zsidók millióit megölni? Hihetõ ez? Igen, pont annyira, mint az, hogy a húsvéti nyuszi létezik!

 

 

 

Még a holokauszt-történész, Christopher Browning is úgy fogta ezt föl, mint egy lényeges változtatást Hilberg mûvének történelmi értelmezésében. Úgy beszélt kollégájáról, mint a 'Revideált Hilberg'-rõl. (The Revised Hilberg, Simon Wiesenthal Annual, Volume 3, 1986) .

 

 

 

Idõközben barát és ellenség egységes álláspontot foglal el eltekintve azoktól, akik még mindig nem fogták föl, hogy nem volt vezéri parancs.

 

 

 

Vessünk még egy pillantást a lázító 'végmegoldás' szóra.

 

 

 

Természetesen igaz, hogy a 'végmegoldás' szót a zsidókkal kapcsolatban használták. Igen, és akkor mi van? Mit bizonyít ez? Ennek ugyanaz a jelentése mint a 'kiirtásnak'? A munkanélküliség problámájának 'végmegoldás'-a azt jelenti, hogy a kormány elhatározza, hogy minden munkanélkülit elpusztít?

 

 

 

A háború idején Kanadában a japánokra lakalmazták a "final solution" kifejezést- de senki sem állítja, hogy Kanada az ázsiaiakat ki akarta volna irtani.

 

 

 

Egy nemrég adott dokumentumfilmben amely a japán eredetû kanadai polgárokkal szemben alkalmazott politikáról szólt, okmányokat mutattak a háború idejébõl, amelyek a 'japániprobléma' 'végmegoldás' -áról beszéltek - ezek áttelepítést, az állampolgárság elvételét és a japánok deportálását Kanadából Japánba jelentette. Pontosan ez volt Németország politikája a zsidókkal szemben, sõt szinte ugyanazokból az okokból. Az ország hadiállapotban volt és a zsidókat szubverzívnak és haderõbontónak tekintették, éppúgy, mint ahogy a Kanadai hadi erõfeszítések háttere elõtt a japánok szubverzívnek tûntek.

 

 

 

A német politika sokkal kevésbé volt rasszista, de természeténél fogva sokkal ideológikusabb mint a kanadai. Valójában és bizonyíthatóan zsidók tízezrei éltek és dolgoztak Németországban a háború alatt a koncentrációs táborokon kívül, még Hitler fõvárosában, Berlinben is. Ezek egyike volt a híres rabbi és cionista vezér, Leo Beck, egy 1943-ban mûködõ rabbi.

 

 

 

Ha Ön ebben kételkedik, nézze meg az 1943-as berlini telefonkönyvet!

6. A revizionisták állítása: A Zyklon B gáz egy rovarirtószer. Nem alkalmas tömeggyilkosságra.

 

 

 

A Holocaust Promotion Lobby gyakran beharangozta, hogy ennyi meg annyi számlát találtak egy rovarortószerre. Na és? Tetvek, amelyek halálos betegségeket, mint a tífuszt terjesztik, a második világháborúban mindenkinek egy rettenetes higiénai probléma voltak. Valójában mind menekülteket mind katonákat rendszeresen tetvetlenítettek (amikor a hajukat is lenyírták, hogy a tetvetlenítést leegyszerûsítsék).

 

 

 

A német hadsereg, az SS, civil német vállalatok, kórházak, gyárak, hajók,... - mindenütt használtak a II. vh. során Zyklon B-t rovarirtásra. Mindezeknek az intézményeknek állítottak ki számlákat. A német Wehrmachtnak halomszámra voltak ilyen nyugtái. Ez azt jelentené, hogy a német hadsereg a saját katonáit megölte? - Ostobaság!

 

 

 

A Zyklon B egy nagyon hatásos szer volt a féregirtásra, és sok hadsereg használta, az amerikai is a 70-es évekig. Még jellemzõbb a tény, hogy Oranienburg és Theresienstadt koncentrációstáboroknak is sok Zyklon B számlája van.

 

 

 

Senki sem állította, hogy ott embereket elgázosítottak.

 

 

 

Mindezek a 'terhelõ számlák, ha a hadseregnek vagy a civil koncentrációstáboroknak lettek kiállítva, egyet bizonyítanak: A németek életeket akartak menteni - ellenségeik életét is - és ezért irtották a tetveket és egyéb férgeket.

7. A revizionisták állítása: A Zyklon B gáz nagyon mérgezõ. Ostobaság lett volna és nem lett volna produktív, a Harmadik Birodalomnak dolgozó munkaerõket azzal veszélyeztetni, hogy velük hullákat huzassanak ki gázkamrákból, ahol azokat állítólag 'elgázosították'.

 

 

 

A csaló történet az erõs ventillátorokról, amelyeket a gázkamrákban szereltek fel, amelyek valójában krematóriumok voltak, gyakran elõjön. Mindenki egy kis józan ésszel elutazhat Auschwitz-Birkenauba és ott megnézheti, hogy az állítólagos gázkamrák pár méterre voltak az SS-kávéhéztól és az utca másik oldalán levõ klinikától. Nem láthatók nagy gázelvezetõ csövek, nincsenek propellerek vagy csavarok, semminemû tartók vagy oszlopok nem láthatóak, nincsenek magas kémények, amilyenek például a Parchmont, Mississippi és egyéb US-gázkamrákban vannak a halálos gáz ki- és elvezetésére alkalmas készülékekkel egyetemben .

 

 

 

Továbbá vannak jelentések, -pl. a bestiális kinzásokkal kicsikart Höß-vallomás! - mindenféle holokauszt-hirdetõktõl, amelyek szerint a 'különítmények' az állítólagos gázkamrákba percekkel az elgázosítás után bementek volna, hogy kihúzzák a halottakat, és amellett cigarettáztak, ettek és ittak. Az nem valószínû, hogy ezt gázmaszkok mögött tették volna.

 

 

 

Menjen el Auschwitzba. Menjen Birkenauba. Nézze meg a krematóriumokat, amelyek állítólag napi 24 órán át üzemeltek, rögtön a hozzájuk tartozó 'gázkamrák' mellett. A két épület között nem volt egy ajtó sem! És semmiféle ajtó nincs elõkészítve a két helység között.

 

 

 

Törvényszéki hiteles bizonyítékaink vannak, tetszõlegesen újravizsgálhatóak, azok a minták, amelyeket a sokat szidott Fred Leuchter és a német fizikus, Germar Rudolf vett ezekbõl a berendezésekbõl, amelyekben semmiféle vagy csak nagyon csekély Zyklon-B nyomok mutathatók ki. Dr. William Lindsey, a Du Pont nevû amerikai vegyigyár egyik legelismertebb vegyészkutatója szerint a vasban megkötött maradékoknak homokban, betonban és hasonó anyagokban még évek százai ha nem ezrei után is kimutathatónak kellene lenniük. (William B. Lindsey, "Zyclon B., Auschwitz and the Trial of Dr. Bruno Tesch, "Journal of Historical Review, Nr. 4, 1983, 261-303. oldal)

 

 

 

Leuchtert filmezték, amikor a mintákat vette gumikesztyüben és maszkkal az arca elõtt, amikor azokat dátummal látta el és amikor azokat steril plasztikzacsókba csomagolta be. A mintákat ezután az USA-ban az Alpha Laboratoriumokban Ashlandban, Massachusetts vizsgálta meg Dr. James Roth, aki tíz éve professzor a Cornell Egyetemen. Dr Rothot a Zündel-per alatt 1988-ban a torontói törvényszék a kutatási területén szakértõi minõségében elismerte.(Valóban 6 millióan haltak meg? Barbara Kulaszka, 362-363 oldal).

 

 

 

Kérjük, olvassa el Dr. Roth nyilatkozatát a fenti perben.

 

 

 

A revizionisták második érve a Zyklon-B éghetõségére vonatkozik. Azt mondják, hogy a gáz robbanna. A Holocaust Promotion Lobby azt állítja, hogy a Zyklon-B nem robban. A revizionisták elmagyarázzák, hogy ahhoz, hogy egy embert megöljünk, ahhoz több Zyklon-B kell, mint egy tetû megöléséhez. A Holocaust Promotion Lobby azt mondja, hogy éppen ellenkezõleg.

 

 

 

Ez megmarad a tudósoknak tisztázásra.

 

 

 

Próbáljuk meg egy kis logikával. Mindkét oldalnak nem lehet igaza. Ha a gáz nem is robbanna, ahogy állítják, így a keményen dolgozó különítmények, akik napi 24 órán át hullákat égettek, ki voltak téve a gáz hatásának, éspedig legalábbis öt óránként, amikor egy újabb csoportot gázosítottak el a szomszéd szobában. Egy modern és hatásos krematorium mûködtetéséhez jóképességû emberek szükségesek. Ezek a jól kiképzett és a németek számára értékes emberek nem haltak volna meg, ha csekély mennyiségû Zyklon B elég ahhoz, hogy egy embert megöljön?

 

 

 

Hogy egy krematórium üzemeltetése milyen igényes dolog, azt Lagace nyilatkozata mutatja, (Valóban 6 millióan haltak meg? Barbara Kulaszka, 267-271 oldal), aki Kanada legmodernebb krematóriumának volt igazgatója. Nagyon érdekes nyilatkozat. A magasan technikai színvonalon álló németek, akik állítólag minden zsidót ki akartak végezni, aki a kezük ügyébe került, annyira közömbösek lettek volna jól képzett személyzetük iránt, amikor olyan nagy volt a munkaerõhiány? Ostobaság.

 

 

 

Ha a cél az lett volna, hogy minél több zsidót öljenek meg, akkor annál több zsidót tudtak volna megölni, minél hatásosabb szerkezeteik voltak a megölésre. Akkor biztosan nem olyan 'tyúkdobozokat' használtak volna, mint amiket ma mutatnak be a könnyen hívõ tömegeknek.

 

 

 

A bûnözõk kivégzése gázkamrákban egy sajátságos amerikai ötlet. A módszer drága, fárasztó és lassú. Amerikában még mindig gázosítanak el bûnözõket, de Németországban ilyesmi nem volt. Egy másik ország sem, és biztosan nem a 30-as és 40-es évek Európájában, használt bûnözõk vagy mások kivégzésére ilyen komplikált, lassú, fárasztó, drága (és a személyzet számára veszélyes) eljárást.

 

 

 

A mai napig halnak meg amerikai bûnözõk, egyedül vagy kettesével egy komplikált ölési eljárás által, amely sok órás elõkészületet követel meg. Az Amerikai gázkamrák semmilyen módon nem hasonlítanak azokhoz a tyúkólakhoz, amelyeket a Holocaust Promotion Lobby a világnak mint 'náci gázkamrákat' mutat meg.

 

 

 

És Jean-Claude Pressac? - Dr. Faurisson egy tudományos kritikát írt Pressac tanulmányához (nyilvánosságra hozták a Revue D'Histoire Revisioniste-ben Nr. 3, 1991). Kérjen Dr. Robert Faurisson-tól egy teljes dokumentációt. Az minden pontos vizsgálat kérdéseire könnyedén megadja a választ.

 

 

 

A revizionista állítás rövid és velõs: Német koncentrációstáborokban nem mûködtek gázkamrák emberölési céllal.

 

 

 

Ha Hitler célja a népirtás lett volna, akkor arra talált volna sokkal egyszerûbb és olcsóbb módszereket is. A szovjeteknek elég volt fejenként egy golyó, hogy lengyel tisztek ezreit öljék meg Katynban tarkólövéssel. Saját polgáraik millióit irtották ki hatalmi befolyási környezetükben. A britek fölakasztottak, a franciák a guillotinet használták és a németeknél a bûnözõket és árulókat általában kivégzõosztag végezte ki.

 

 

 

Minden más németellenes uszítás, mint például Steven Spielberg "Schindler Listája" c. filmje.

 

 

 

A németek magas mûszaki színvonalon álltak. Azért, hogy a járványos betegségek terjedését megfékezzék, modern rovarölõkamrákat építettek, amelyeknek mûszaki színvonala az akkor használt US gázkamrák színvonalát elérte vagy azon túltett. Miért használtak volna nem szigetelt fészereket? A fegyverek golyói sokkal egyszerûbbek,olcsóbbak, bármikor rendelkezésre álltak és szállításuk sokkal egyszerûbb lett volna. A németeknek nem volt arra okuk, hogy ellenségeiket drágán és körülményesen egész Európán át szállítsák és testüket drága fûtõanyagok felhasználásával elégessék, amikor ezzel egyidõben német gyerekek megfagytak, mert nem volt elég fûtõanyag.

 

 

 

Könnyû lett volna fegyveres német katonákat küldeni áldozataikhoz. Miért szállították volna zsidók millióit Európa egyik végébõl a másikba, ha õket éppen olyan egyszerûen például a francia erdõkben agyon lehetett volna lõni, mint azt a szovjetek Katynban a lengyel tisztekkel tették?

8. Revendicarea revizionista: expertul in executii, americanul Fred Leuchter, a adus o dovada stiintifica asupra asa-ziselor camere de gazare de la Auschwitz care nu puteau fi folosite in scopul sus-amintit.

 

 

Dupa Raportul Leuchter, Fred Leuchter a fost violent atacat din doua motive:

 

1. Nu avea calificare de inginer cand si-a scris studiile pentru procesul inflacarat.

 

2. El a fost platit de apararea lui Zundel si de aceea considerat ca apartinand punctului de vedere revizionist.

 

Dovada se afla in budinca.

 

E adevarat ca Leuchter nu avea o calificare adecvata. Iisus Hristos nu avea diploma (calificare) in crestinism. Marx nu avea calificare in marxism.

 

Ceea ce a descoperit Leuchter poate fi,

si a fost, verificat independent de ingineri ce poseda diplome impecabile.

 

Fred Leuchter era, inainte ca lobby-ul holocaustului sa-i distruga cariera si reputatia, un foarte cautat specialist in echipamente de executie din America asa cum l-a recomandat si Warmon Bill Armontrout.

 

Warden Armontraut marturiseste in 1988 la procesul Zundel ca exista un singur consultant in SUA care cunostea designul, operarea si intretinerea camerelor de gazare, si acest consultant era Fred Leuchter.

 

Armontrout era cel care l-a indemnat pe Zundel sa-l contacteze pe Leuchter (Marturia lui Armontraut - vezi Au murit 6 milioane in realitate? Report of the Evidence in the Canadian "False News" Trial of Ernst Zundel -1988, Editat de Barbara Kulaszka, pp. 351-352).

 

Leuchter era de o inalta comperenta, bine platit si respectat in domeniul lui inainte de a fi ruinat financiar si ca reputatie de catre vicioasele atacuri ale Lobby-ului holocaustului - ce a si-a vazut afacerea lucrativa (de strangere

a miliarde de dolari din toata lumea

pret de mai multi ani) amenintata

de descoperirile lui. Pe de alta parte Leuchter a fost calificat de judecatorul Thomas ca martor expert in timpul procesului Zundel din 88 privitor la marturia Leuchter. (vezi Au murit 6 milioane in realitate? Report of the Evidence in the Canadian "False News" Trial of Ernst Zundel -1988, Editat de Barbara Kulaszka, pp. 354-362).

 

A doua acuzatie: ca Leuchter ar fi fost platit de apÑrarea lui Zundel si deci descoperirile lui sunt automat posibile de suspiciune.

 

Desigur, Leuchter a fost platit de apararea lui Zundel. A fost angajat sa mearga la Auscwitz intro foarte dramatica misiune secreta in timp ce Zundel era in proces la Toronto in 88, luptand pentru libertatea si reputatia sa. Nu existau nici timpul nici banii necesari pentru a cauta pe altcineva. El nu era un specialist aparut peste noapte asa cum adesea sa spus.

 

Mai mult, Leuchter le-a marturisit lui Zundel si avocatului sau inainte de a merge la Auschwitz, ca el credea in existenta camerei de gazare si daca o va gasi verificabila, va marturisi sub juramant si in raportul sau.

 

Zundel l-a angajat totusi si l-a trimis pentru ca era sigur de probele lui si conta pe integritatea profesionala a lui Leuchter.

 

Leuchter a mers. A vazut. Sa intors mult mai lamurit.

 

Cititi ceea ce are de spus in Raportul Leuchter (Journal of Historical Review nr. 9, (1989): 133-139.

 

Deci Leuchter a fost platit pentru munca lui. Si ce e cu asta. Cine a platit pentru investigatiile si cartea lui Pressac? Cine a platit pentru Fundatia Beate Klarsfeld? Cine a platit pentru studiul procesului din cazul Zundel strans in cartea numita "Ura in proces?" (Gabriel Weimann and Conrad Winn, Mosaic Press, Oakville, 1986).

 

(Nu, nu cum credeti dvs.! Cel putin partial cei ce platesc taxe in Canada.)

 

Dr. Hilberg si dr. Browning au fost platiti de guvernul Canadei in expertiza lor menita sa sustina afirmatiile Lobby-ului promotor al Holocaustului. Browning singur a primit aproximativ 25.000 dolari pentru a depune marturie impotriva lui Zundel - gratie celor ce platesc taxe in Canada.

 

Aceste doua fapte, ca Leuchter a fost platit si ca nu a avut destule parafe pentru a face

lucrul pe care l-a facut, pot nega oare descoperirile stiintifice care pot fi revazute si verificate? Cand Leuchter a fost intrebat ce poate sta in calea unui om care a fost platit de cineva ca sa-i altereze descoperirile stiintifice, Leuchter a raspuns simplu:

 

"Oricine ar face asta si-ar risca statutul profesional!"

 

Vor fi oare profesionalisti inalti si ingineri doritori sa iasa in fata si sa refaca ceea ce Leuchter a facut? Vom vedea.

 

Realitatea revizionista este aspra. Chiar astazi, in Germania, daca un om de stiinta verifica descoperirile lui Leuchter, acel om de stiinta isi pierde slujba si intra in puscarie. Astfel sa intamplat si cu tanarul Germar Rudolf, un om de stiinta german cu cea mai buna calificare, fara nici o pata in acreditarile sau dosarul sau. El a scris un raport magnific. (Das Rudolf Gutachten, Cromwell Press, 1993). Viata si cariera lui sunt ruinate, in timp ce lui Browning i-a suras norocul.

 

Fie si numai pentru asta, nu prea exista oameni care sa mearga voluntar pana la Auschwitz cu propria lor calificare si probitate inginereasca.

 

In sumar

 

 

Nimeni nu neaga lagarele de concentrare. Erau centre de detentie, dar nu atat de numeroase pe cat se afirma. Nu erau centre de exterminare.

 

De fapt, in conformitate cu serialele brosate Time Life despre prizonieri, numarul lagarelor de concentrare germane era sub o sesime (1/6) din numarul lagarelor

din SUA pentru japonezi, germani, italieni si prizonieri de rasboi si in Germania erau considerabil mai putine lagare decat avea maleficul aliat al Aliatilor - Stalin - in Gulagul sau.

 

Aceste lagare ca Auschwitzul adaposteau evrei printre multe alte nationalitati. Ele de asemenea adaposteau criminali, inclusiv germani: tradatori, spioni si altii care sabotasera Germania in rasboi.

 

O data in plus: erau lagare de detentie. Nu erau lagare de exterminare.

 

Nimeni nu a supravietuit plutoanelor de executie ale lui Stalin de la Katyn, si foarte putini au supravietuit mormantului de gheata din Kolyma si multe alte lagare staliniste. Se vehiculeaza repetat ca in infamantul "holocaust" exista singurul caz de "genocid" care e zilnic "dovedit" de supravietuitori.

 

Este intristator dar adevarat ca zeci de mii din toate nationalitatile au murit in lagarele germane, in mare parte de boli cauzate de malnutritie, suprapopulare, lipsa igienei si a medicamentelor. Indubitabil unii au murit din neglijente sau chiar crude tratamente ale unor gardieni brutali. Natura umana fiind asa cum este si a fost, trebuie sa fi fost atrocitati. Cine poate presupune cum a simtit sau actionat un gardian caruia i sa spus tocmai atunci ca propriul lui copil a fost incinerat in adevaratul holocaust numit Dresda - un oras lipsit de aparare, fara importanta strategica si plin de refugiati? Dar daca tocmai a aflat ca propria lui mama zace ingropata in ruinele Hamburgului sau ale Berlinului? Cu certitudine nu ar fi simtit candoare pentru cei pe care ii considera inamici. In aceste circumstante evreii ar fi putut ajunge in capul listei.

 

Aceasta experienta nu este unica sau specifica "lagarelor naziste".

 

A fost identic in zeci de milioane din gulagurile staliniste, in lagarele de detinuti politici sau prizonieri de rasboi. Aceasta soarta a fost impartasita si de catre olandezi in mana japonezilor si de catre britanici si canadieni in Birmania, Singapore si Hong Kong. A fost impartasita si de catre americani in Filipine, de germani in Polonia, Cehoslovacia, Iugoslavia, Franta.

 

Si sa nu uitam ca a fost aceeasi si pentru germanii din Germania postbelica in lagarele de exterminare ale armatei americane de la Reisweisen descrise de autorul canadian James Bocques in cartea sa "Alte pierderi" si in recenta sa carte cu acelasi subiect. Bocques afirma ca milioane de germani au murit ca rezultat direct al politicii deliberate a Aliatilor.

 

Toate aceste morti au fost morti

tragice. Tragice pentru evrei si tragice si pentru germani. A fost tragic pentru toti cei implicati in rasboi. Pentru a-l cita pe Robert Faurisson, eminentul revizionist: "Continuati sa vorbiti despre crime de rasboi. Rasboiul insusi este o crima".

 

A afirma ca au fost atrocitati pentru ca mai apoi acestea sa fie talmacite ca genocid este deceptionant. Chestiunile statistice si logistice despre care evrei au fost in care lagare, de ce si cand si unde, au fost documentate cu mult timp in urma, intro foarte detaliata carte, de catre Walter Sauning numita "Disolvarea evreimii europene".

 

In ultimele intorsaturi si rasuciri de dans ale lobby-ului in jurul Marelui Mit al Holocaustului, ei va vor face sa credeti ca majoritatea lagarelor de exterminare au fost in Est (unde majoritatea evreilor vor spune ca au trait) si doar cativa au murit in "Vechiul Reich german" - pentru ca va fi mai usor sa pastreze secretele in Est.

 

Wow! Ce trasnet!

 

Fapt este ca zeci de mii de oameni au fost imbarcati in trenuri din Auschwitz in Polonia spre alte lagare din Altreich (teritoriu german) la sfarsitul rasboiului - intre care Ellie Wiesel, Sabine Citron si Anne Frank.

 

Acestea sau facut cu cheltuieli ale germanilor si cu diverse incoveniente deloc necesare pentru a-i omori pur si simplu. Puteau mult mai usor sa fie lasati sa moara de foame in lagarele de concentrare abandonate, ca oameni ce luptau sa scape din ghearele comunismului.

 

Nu au existat "lagare de exterminare" germane. Punct. Oameni au murit in orice timp de rasboi in lagarele de concentrare din numeroase motive, inclusiv varsta inaintata.

 

Mai este necesar un punct final si se refera la faimoasa (in lume) placa de la Auschwitz.

 

Timp de decenii sa afirmat prin aceasta placa ca 4 mil. de oameni au fost omorite prin genocid in Auschwitz. Asa cum a fost sintetizat de dr. Faurisson inainte de 3 Apr. 90 aceasta placa comemorativa (unde Papa si presedinti ai numeroaselor state au facut genoflexiuni in fata unor victime inexistente) contine urmatoarea inscriptie in 19 limbi:

 

"Aici, din 1940 pana in 1945, 4 mil. de barbati, femei si copii au fost torturati si asasinati in genocidul hitlerist".

 

Pentru aproape jumatate de secol. aprox. 500.000 de turisti au fost in mod deliberat inselati de asa-zisi intelectuali si ecscroci morali in timp ce vizitau parcul tematic de minciuni antigermane si orori de la Auschwitz si Birkenau - unde ghizii turistici, cartile si filmele insista de decenii cum ca tot ceea ce vizitatorul vede este ".... in forma sa originala".

 

In textul urmator se poate citi dupa cum urmeaza:

 

"Acest loc, unde nazistii au asasinat 1.500.000 de barbati, femei si copii, majoritatea evrei din diferite tari europene, poate ramane pentru vesnicie un loc de plangere si disperare si de avertisment. (Luc Rosenzweig "Auschwitz, la Pologne et le genocide", - Le Monde, Ian. 2795, pag.1).

 

De ce aceasta scadere a cifrei?

 

Acum, lobby-ul promotor al holocaustului afirma: "Ei bine, nu noi ci sovieticii au umflat cifrele!"

 

In conformitate cu acest argument, sovieticii afirma: "dinadins au crescut numarul cazurilor de neevrei din Auscwitz-Birkenau de cateva ori fata de numarul lor real. Odata cu sfarsitul comunismului in Polonia si fosta Uniune Sovietica oficialitatile de la muzeul Auschwitz au micsorat meticulos cifra dezastrelor in rand cu istoricii care ani de zile au insistat ca au pierit in Auschwitz intre 1 mil. -1,5 mil. de oameni, 80-90% fiind evrei. (The Breitbard Document - Simon Wiesenthal Center).

 

Desigur blamati-i pe rusi si pe polonezi. Nu acordati credit revizionistilor cum ca numarul lor scade si scade mereu sub lupa erudita a cercetarilor atente.

 

De ce sa nu mai aruncam o privire catre revelatoarea schema a doctorului Faurisson?

 

 

 

 

Dr. Faurisson, asa cum ii este stilul, fiind un cercetator erudit si meticulos, un om scrupulos de onest cu prietenii si inamicii deopotriva, va poate spune ceea ce este de departe cunoscut. (Explicatii complete in apendice A).

 

Figura de mai sus este elaborata in Dec. 95 ca raspuns la o reclama plasata de Liga Antidefaimarii evreilor in New York Times. Aceasta reclama publicitara intreba "Unde sunt evreii care lipsesc?"

 

Aceasta este exact intrebarea pe care o tot pun revizionistii - intrebare pentru care acestia au fost vanati, batuti, scuipati, acuzati, judecati, inchisi si chiar ucisi. De ce este criminal sa vrei sa stii de ce numarul descreste mereu - ca un balon care a fost intepat?

 

Nu sunt mai degraba stiri bune si nu rele ca milioane nu au murit la Auschwitz? Nu este acesta un lucru imbucurator?

 

Dupa o mult mediatizata campanie initiata de echipa Zundel si directionata spre domnul Gorbaciov cu cativa ani in urma, sovieticii au eliberat in final Cartea Mortilor de la Auschwitz pe care o capturasera in 1945.

 

Surpriza!

 

Asa zisele 4 milioane scazute la 1,5 mil., au scazut la 74.000 de morti dovedite. Toate meticulos inregistrate cu: nume, date, nationalitate, religie, varsta, motivul si cauza mortii!

 

Cercetatorul german Tjudar Rudolf, vorbitor fluent de germana, engleza, franceza, yidis si poloneza si care intelege majoritatea limbilor si numelor slave, a parcus toate aceste registre de morti si a totalizat numarul evreilor morti in conformitate cu numele si religia, inclusiv admitand numele slavizate.

 

Ce a rezultat?

 

Putin peste 30.000 de evrei au murit la Auschwitz.

 

La aceasta cifra au ajuns revizionistii holocaustului. Din tot ceea ce cunoastem astazi, in conformitate cu aceste analize, cam 30.000 de evrei si-au pierdut viata acolo, majoritatea datorita bolilor si supraaglomerarii, in Auschwitz si alte tabere de munca afiliate complexului principal Auschwitz.

 

Este un numar suficient de tragic. De ce era nevoie sa fie exagerat? Ca sa justifice ce? O campanie vicioasa de ura impotriva fostului adversar? Un regim care si-a facut intrarea in paginile istoriei cu 50 de ani in urma?

 

Despre asta este vorba?

 

Sau nu e altceva decat o modalitate de a-i tine pe germani intro sclavie perpetua: mental, politic, economic si financiar, sau pentru a-i face susceptibili oricarei noi forme si scheme de santaj mascat care a extorcat peste 100 de miliarde de marci de la ei in favoarea lobby-ului holocaustului si altor membri ai tribului, institutii, organizatii - si sa nu uitam statul Israel (care nici macar nu exista in timpul asa-ziselor crime comise de nazisti)?

 

Abuzurile etnice asupra Germaniei si a germanilor trebuie sa inceteze. Holocaustul nu este si nu a fost niciodata cum sa spus "o victimizare a evreilor". Este extorcare. Putere politica. Si bani si rasbunare si ura!

 

Germanii, dintre care multi nici nu se nascusera cand tragedia celui de-al 2-lea rasboi mondial a venit peste tara lor, au platit mari sume de bani in reparatii statului evreu si oamenilor - multi dintre beneficiari de asemenea nu se nascusera la vremea respectiva in care lumea stie ca a avut loc holocaustul.

 

Acesti germani au dreptul sa cunoasca toate faptele. Lobby-ul promotor al holocaustului prezinta cu nerusinare "faptele" in asa fel incat sa se potriveasca cu planul lor de intoleranta pentru cei care ar pune intrebari despre lipsa de constiinta, metodele subversive si scopurile, angajarea de agenti secreti, fonduri murdare, boicoturi si tratamente teroriste.

 

Torturarea fiecarei noi generatii de germani pentru vini imaginare sau reale ale bunicilor lor si in curand ale strabunicilor lor nu este o modalitate de a aduce pace si armonie in lume.

 

Ernst Zundel, in inregistrarea procesului sau, afirma ca: "persecutatii de ieri au ajuns persecutorii de azi".

 

 

4 Aprilie 1996