"Holocaust 101"

Ez az irat mint egy 'bevezetés a revizionizmusba' 1996 januárjának elsõ hetében készült el és a Zündel-oldalon (zundelsite) hozták nyilvánosságra. Egy másik web-oldallal, a nizkor oldallal, amelyet a "Holocaust Promotion Lobby" gondoz, folytatandó internet-vita kiindulópontjának volt szánva.

Ezt a vita megszûnt, amikor a Simon Wiesenthal Center arról tudomást szerzett és kiterjedt ellentámadásba kezdett. A New York Times 1996 január 10-i cikkét követõen 2000 levél ment az Internet-Service-Provider-hez és az egyetem elnökéhez azzal a céllal, hogy revizionista anyag ne kerülhessen az internetre.

Válaszként erre a cenzúrakísérletre ciberhely-újságírók világszerte úgy támogatták a Zündel-oldalt, hogy tükröket (mirror) tettek a Zündel-oldalra. Január közepétõl február közepéig az elektronikus dráma teljesen kibontakozott, mivel a legnevesebb egyetemeken is megjelentek a Zündel-tüköroldalak. Tudtunkkal még a távoli Ausztráliában is vannak Zündel-tüköroldalak.

A ciberhely tiltakozóakció következménye a 'Communications Decency Act' volt, amelyet bizonyos érdekcsoportok az US-kongresszusig vittek, és amelyet nemrégen három Philadelphiai bíró mint alkotmányellenest visszautasított.

Ez az ítélet e pillanatban meg van fellebbezve.

A harc a szólásszabadságért az interneten folytatódik.

Ernst Zündel válaszol:

Mielõtt az eredeti bemutatót elkezdeném, szeretnék néhány fontos pontra utalni nizkor részletes és kimerítõ összefoglalójában:

Nizkor engem a kanadai "Security Intelligence Review Committee"-t idézve gyûlöletirodalom kiadójanak nevez. Ez így nem helyes.

Kanadában gyûlöletirodalom kiadása bûntény, éppúgy mint a bankrablás vagy a gyerekek elleni erõszak. Ha engem valaki bankrablónak nevez, és én nem vagyok bankrabló, akkor azt rágalmazásnak nevezik. Ha engem gyerekek megrontójának neveznek, és én nem rontok meg gyerekeket, azt szintén rágalmazásnak nevezik.

Önök engem elektrónikus médiákban 'gyûlöletirodalom kiadójának' neveztek. Tehát megrágalmaztak.

40 éve élek és dolgozom Kanadában, és sohasem talált senki abban bûnösnek, hogy 'gyûlöletirodalmat' adtam volna ki vagy terjesztettem volna ebben az országban. Soha nem fogtak perbe amiatt, hogy 'gyûlöletirodalmat' adtam volna ki vagy terjesztettem volna Kanadában, pedig Kanadában vannak ún. 'gyûlölettörvények'.

Valójában jogi és rendõrségi határozatok értelmében alapos vizsgálat után kifejezetten felmentettek ez alól a vád alól. Ha lettek volna bizonyítékok, akkor vádlóim biztosan gondoskodtak volna arról, hogy perbe fogjanak és elítéljenek.

Azzal vádoltak, hogy hamis információkat terjesztek - egy könnyelmû vád, amellyel engem egy rosszindulatú zsidó asszony (és multimilliómosnõ) vádolt meg. A Kanadaiaknak ez összesen 6 millió dollárjába került- és miért? A Kanadai legfelsõbb bíróság végül úgy határozott, hogy a társadalmat kultúrális és szellemi sokrétûséggel lehet gazdagítani; ehhez tartoznak a történelemrõl és más dolgokról vallott népszerûtlen nézetek, amelyek bizonyos kisebbségeknek rossz érzéseket okoznak.

A következõkben nyolc pontban foglalom össze a "holokauszt"-revizionizmust. Elõbb el szeretném magyarázni, hogy mire gondolok akkor, amikor bizonyos személyekrõl vagy csoportokról összefoglalóan mint a "Holocaust Promotion Lobby"-ról beszélek.

Ezt a kifejezést álatalában arra használom, hogy azokat az embereket írjam le, akiknek személyes érdekük diktálja a holokauszt mítosz életbentartását, és akik politikailag is aktívak, hogy biztosak legyenek abban, hogy ez tényleg így történik.

A "Holocaust Promotion Lobby" egy összefoglaló szerkezet, rövidítésként gondoltam, hogy az emberi faj egy részét jelöljem meg vele, amely többségében, de nem kizárólag zsidókból áll, és amely magát sajátos és mérvadó szociális és politikai tulajdonságokkal a "holokauszt" nevû dogma fenntartásának és megerõsítésének áldozza.

A kifejezést az egyszerûség kedvéért használom, éppúgy, mint ahogy a "Flower-Power-Generation" egy örömöknek élõ fiatalok kultúráját jelzi vagy a "Jet Set" a gazdagokat.

Ráhagyom minden egyénre, legyen zsidó vagy nem az, hogy eldöntse, hogy ebbe a csoportba sorolandó-e.

A revizionisták a következõkben bemutatják a revizionizmus pillanatnyi állását. Az utolsó szó még nem esett; talán az akkor fog megtörténni, amikor több ember minden tudományos területrõl elkezd a sötét "holokauszt" témával foglalkozni és maga dönti el, hogy mi igaz és mi nem.

A következõk lényegének megértéséhez fontos tudnia az olvasónak, hogy azok után az évek után, amikor azt állították, hogy a revizionistákat válaszra sem kell méltatni és nem kell velük vitába szállni, Ez év (1996) elején egy komoly vita volt tervezve- legalábbis mi úgy gondoltuk.

Egy világot átfogó cenzúra szabadult ki, hogy ezt a vitát megakadályozza. Ezzel összefüggésben nizkor visszahúzódott a vitából amennyiben azt állítják, hogy vitáról soha nem volt szó, csak 'hiperlinkekrõl'. Sajnálatos, hogy a vita nem történt meg, de a sajnálkozáshoz most már késõ van. Mivel a vita nem zajlott le, de mivel mi megígértük, hogy az (ellen)érvekre válaszolunk, most azt fogjuk tenni.

A Revizionizmus mint szellemi megújhodási mozgalom világszerte mind több hívet talál. Az emberek elkezdenek kérdéseket föltenni a holokausztról. Ezek a kérdések kényelmetlenek. A "Holocaust Promotion Lobby" nem tudja többé a VALÓSÁG iránt föltámadt érdeklõdést egyszerûen azzal ignorálni, hogy 'antiszemitizmusról' beszél.

 

A revizionista állításokat nyolc különbözõ csoportba lehet foglalni. Ezek:

1. A revizionisták állítása: A holokauszt hasznot hozó háború utáni propaganda, amely szisztematikus és alattomos kampányként kezdõdött a II. világháború alatt, mint a finánctõke stratégiája, csapatösszevonásra és arra, hogy a világot, elsõsorban Amerikát egy háborúba bevonja, amely valójában testvérharc volt.

 

Ennek a propagandának az volt az alapelve: "Csináljunk magunknak egy ellenséget, hogy legyõzzük azt az ellenséget."

Hogy érték ezt el? Régimódi, kipróbált módszerekkel.

Az ellenség állítólagos gonosztetteirõl szóló ügyesen kiagyalt propaganda régi dolog. Hatásos pszichológiai fegyver, amelyet rendszeresen használnak arra, hogy a saját csapatokat föllelkesítsék, mivel azok így azt hiszik, hogy egy igaz és hazafias ügy érdekében harcolnak. Az ellenséget szisztematikus rémtörténetek segítségével ördögként ábrázolják. A médiák újra és újra elismétlik, hogy milyen kegyetlen és ördögi az ellenség.

A szövetségesek ezt a taktikát bõségesen használták. Erre egy bizonyíték: 1944 február 29-én a brit információsminiszter a következõ jegyzéket küldte a brit klérushoz és a BBC-hez:

Uraim,

 

A minisztérium utasítására a következõ körlevelet írom Önöknek:

 

Sokszor a jó polgár és keresztény kötelessége az egyik szemét behunyni szövetségeseink sajátságainak láttán.

 

De eljön az idõ, amikor az ilyen sajátságokat, annak ellenére, hogy azokat nyilvánosan tagadják, figyelembe kell venni, és ha kívánják tõlünk, cselekedni kell.

 

Ismerjük az oroszországi bolsevik diktátor uralkodási módszereit például a miniszterelnök által nyilvánosságra hozott papírokból és az õ beszédeibõl. Tudjuk, hogy hogy viselkedett a Vörös Hadsereg 1920-ban Lengyelországban és hogyan nemrégiben Finnországban, Észtországban, Lettországban, Galíciában és Besszarábiában.

 

Ezért szem elõtt kell tartanunk, hogy hogyan fog a Vörös Hadsereg minden bizonnyal viselkedni amikor Középeurópát beveszi. Ha nem teszünk megelõzõ lépéseket, az elkövetkezõ nyilvánvalóan elkerülhetetlen rémtettek országunkban a közvéleményt rendkívül meg fogják terhelni.

 

Nem tudjuk a bolsevikokat megváltoztatni, de a tõlünk telhetõ legjobbat akarjuk adni ahhoz, hogy õket - és sajátmagunkat - az õ tetteik következményeitõl megvédjük. Az utóbbi negyed évszázad leleplezései következtében egyszerû tagadás nem fog meggyõzõen hangzani. Az egyetlen alternatíva, a nyilvánosság figyelmét az egész dologról elvonni.

 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a legjobb figyelemelvonás az ellenségre irányított rémtettek propagandája. Sajnos a nyilvánosság ma már nem olyan könnyen befolyásolható, mint a 'hullagyárak', a 'feldarabolt belga csecsemõk' vagy a 'keresztre feszített kanadai katonák' idején.

 

Ezért kérjük az önök együttmûködését a figyelem elvonására a Vörös Hadsereg tetteirõl, amennyiben Önök a németek és japánok elleni vádakat támogatják. Ezeket a minisztérium adta ki eddig is és fogja a jövõben is kiadni.

 

Ha önök kinyilvánitjak az ezekbe vetett hitüket, akkor másokat is meg tudnak gyõzni.

 

Az önök alázatos szolgája H. Hewet, Segédtitkár.

A következõ utóirat volt mellékelve:

A minisztérium nem tud semmiféle levelezést folytatni, mivel ez az eszmecsere csak válogatott személyek elõtt leplezhetõ le. (Rozek, Edward J., Allied Wartime Diplomacy: A Pattern in Poland, John Wiley and Sons, NY. 209-210 oldal)

Ez az irat meglepõ. Ez a levél elégséges annak a bizonyítására, hogy a szövetségesek a II. vh. alatt rémpropagandát folytattak a hitleri Németország ellen, hogy a saját lakosságuk figyelmét elvonják azoktól a szörnyûségektõl, amelyeket elsõsorban, de nem kizárólag a Vörös Hadseregbeli 'bajtársaik' követtek el Európa megszállása közben, amikor Hitler háborúja befejezõdött.

Figyelje meg, hogy ebben e levélben nincs szó arról, hogy embereket elgázosítanak. Miért nem? Mert az ostoba rémpropaganda megint más dolog.

A 'gázkamra' - állítást röviden elkezdték propagandakísérletként terjeszteni, de gyorsan elutasították mint túl 'hihetetlent'. Ha rémtörténetek annyire visszataszítóak, gusztustalanok és hihetetlenek, hogy gondolkozó, érzõ emberek azokat nem nyelik csak úgy le, akkor egy hadseregvezetõségnek nem érdeke, hogy ilyenekkel menjen házalni.

A 'gázkamra'-állítással eredetileg ez volt az helyzet.

Valójában a brit információsminisztérium elõször a brit papságot kérte arra, hogy terjessze azt a 'gázkamra'-történetet, amelyet a minisztérium hozott volna forgalomba. (Rozek, Edward J., Allied Wartime Diplomacy, 108-110 oldal, John Wiley and Sons, New York). De ez elejétõl fogva problematikusnak és elhitethetetlennek tûnt és ezért rögtön visszavonták és mint potenciális stratégiai hibát (önleleplezést) visszautasították.

Kevésbé sokat nyomó 'bûntények', amelyeket elfogadott a lakosság, életben maradtak egy ideig és sikeresek voltak, mind az elsõ mind a második világháború alatt, hosszabb-rövidebb ideig.

Például sokan a régebbi generációkból mind Európában mind Amerikában élénken emlékeznek a megdöbbentõ szövetséges propagandára az elsõ világháború idejébõl: 'hulla- szappangyárak', a belga csecsemõk levágott kezei' vagy a 'keresztre feszített kanadai katonák'-ra. Mindezekrõl a törtenetekrõl kiderült hogy hazugságok és ezek némelyike miatt az I. vh után diplomaták bocsánatot is kértek a németektõl.

Néhányan még emlékeznek az akkori New York állami kormányzó 1917-18 (!) hihetelen hisztérikus állításaira, hogy a németek 'zsidók millióit megölték'.

Még tipikusabb volt az állítás a '... hat millióról'! (Glynn, Martin, The Crucifixion of the Jews Must Stop, The American Hebrew, 1920 október 31-én.).

Mint látják, a 'hat milliós' történet régi. Nagyon régi.

Már azelõtt is nyilvánosságra hozták. Egy nemrég megjelent könyvben: "Keystone of the New World Order: The Holocaust Dogma of Judaism,", az író, Ben Weintraub elmondja, hogy a hatos számnak valójában misztikus jelentése van, mert kabbalai forrásokon alapul.

Sajnos a mai könnyen hívõ, szisztematikusan hibásan fölnevelt népesség és a korrupt sajtó gátlástalan agymosása együttesen a hazugságot az évtizedek során úgy terjesztette, ahogy az ma el van terjedve. Az I. vh. idején még nem voltak elekrtonikus médiák. A II. vh. után ez a praktikus találmány kiszabadult és a német nép ellen lett felhasználva.

A masszív politikai támadás a 'Holokauszt' c. TV. sorozattal indult meg, melyet világszerte kb. 100 millió ember látott. A következõ a 'Schindler listája' volt. Más publikációk ezrei is napvilágot láttak, amelyek ugyan messze nem voltak ilyen rosszindulatúak, de végsõ soron romboló hatásúak.

Legyünk egyvalamivel tisztában: Senkinek sem lettek volna gátlásai, a gázosítások történetét a háború alatt bevetni- ha az hihetõ lett volna. De még a háború alatt is tudták a szövetségesek vezetõi mint Churchill és Roosevelt éppúgy mint a katolikusok, az akkori pápa, XI. Piusz, a titkosszolgálatoktól, a helyi kémektõl, a sok táborban rádióadóval rendelkezõ táborlakóktól, (mint a tábori katonák, tábori papok, azok közt olyanok, akiknek a helyi katonai, rendõri és egyéb tábori személyzet meggyónt), hogy *nem* volt a táborokban szervezett tömeggyilkosság elgázosítással vagy egyéb módszerekkel.

Honnan tudták?

A szövetségesek vezetõinek részletes légifelderítõ fényképei voltak, akik a cionista agitátorok, mint pl. Stephen Wise rabbi hisztérikus vádjait nem támasztották alá. Az egyszerûen nem volt igaz. Embereket nem gázosítottak el- csak tetveket. A történet olyan volt, mint egy sajt, aminek nagyon sok lyuka van. És problematikusnak tekintették.

Következésképpen a szövetséges vezetés minden utalást a 'gázkamrákra' eltávolított a háborús rémtettekrõl szóló propagandájából, sõt a diplomáciai közleményekbõl is, mert nem voltak rá bizonyítékaik. (Allied Diplomacy in Wartime, Samisdat Resource Book, 108-110 oldal).

1943 augusztusában a szövetségesek elhatározták egy nyilatkozatban amelyet nyilvánosságra is hoztak, hogy a 'gázkamra' vádat nem használják a nácik ellen, mivel 'nincs elég bizonyíték arra, amely a gázkamrákban történõ gyilkosságok vádját igazolná.' (Foreign Relations of the United States Diplomatic Papers, 1943. Samisdat Resource Book)

A szövetségesek és a pápa nem kellett hogy vitassák azt, ami nem történt meg - kivéve a cionisták beteg agyában, akik 'áldozati' helyzetüket lovagolták meg - azért, hogy Izrael államot a háború után megalapítsák és a háború utáni politikai elõnyökért (beleértve a magas összegû német jóvátételi fizetéseket), amelyhez szükségük volt a zsidókon elkövetett népgyilkosság vádjára.

Ahogy még pontosabban szó lesz róla, a nürnbergi háborús bûnösségi perek is ezen a vádon alapultak. A cionistáknak egy ítélet kellett ahhoz, hogy a bûnösségi pénzt kihúzzák a szövetségesek által kinevezett kormányból.